Templomjavítás
| Secondary Keywords | Joás király királyok királyság megosztott régi templom végrendelet |
|---|---|
| Szentírás | 2 Chronicles 24 2 Kings 12 |
2 Chronicles1 Jóás hétéves korában lett király, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Cibjá volt, Beérsebából származott.2 Jóás Jójádá főpap egész életében azt tette, amit helyesnek lát az Úr.3 Jójádá két feleséget szerzett neki, ő pedig fiakat meg leányokat nemzett.4 Ezek után elhatározta Jóás, hogy kijavíttatja az Úr házát.5 Ezért összegyűjtötte a papokat és a lévitákat, és ezt mondta nekik: Menjetek el Júda városaiba, és gyűjtsetek pénzt egész Izráelben, hogy Istenetek házát esztendőről esztendőre kijavítsák. De siessetek a dologgal! A léviták azonban nem siettek.6 Ezért a király hívatta Jójádát, a vezetőjüket, és megkérdezte tőle: Miért nem ügyeltél arra, hogy a léviták behozzák Júdából és Jeruzsálemből azt a járandóságot, amelyet Mózes, az Úr szolgája és a gyülekezet kirótt Izráelre a bizonyság sátra javára?!7 Mert az elvetemült Ataljá és fiai hagyták omladozni az Isten házát, és a Baalokra fordították mindazt, ami az Úr házának volt szentelve.8 Ekkor azt parancsolta a király, hogy csináljanak egy ládát, és tegyék az Úr háza kapuja elé.9 És kihirdették Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák el az Úrnak azt a járandóságot, amelyet Mózes, az Isten szolgája kirótt Izráelre a pusztában.10 Akkor minden vezető ember és az egész nép örömmel vitt és dobott pénzt a ládába, amíg az meg nem telt.11 Valahányszor bevitették a ládát a lévitákkal a királyi felügyelőségre, és látták, hogy sok pénz van benne, odament a király kancellárja a főpap megbízottjával együtt, és kiürítették a ládát, azután megint visszavitték a helyére. Így jártak el időről időre, és sok pénzt gyűjtöttek össze.12 Ezt azután átadta a király és Jójádá az Úr házán folyó munka vezetőinek. Ezek pedig kőfaragókat és ácsokat fogadtak az Úr háza javítására, és vasmunkásokat meg rézműveseket az Úr házának felújítására.13 A munkások hozzáláttak, és kezük alatt jól haladtak a felújítás munkálatai. Helyreállították az Isten házát régi formájában, és megerősítették.14 Amikor a munkát befejezték, a megmaradt pénzt elvitték a királynak és Jójádának. Ők pedig csináltattak abból fölszerelési tárgyakat az Úr házába, a szolgálathoz való eszközöket, áldozati csészéket és arany- meg ezüstedényeket. Ezekkel mutatták be az égőáldozatokat az Úr házában állandóan, Jójádá egész életében.15 Azután megöregedett Jójádá, és betelve az élettel, meghalt. Százharminc éves volt halálakor.16 Dávid városában a királyok mellé temették, mivel jót cselekedett Izráelben Isten és az ő háza ügyéért.17 Jójádá halála után azonban odamentek Júda vezető emberei a királyhoz, és leborultak előtte. A király hallgatott rájuk,18 és elhagyták őseik Istenének, az Úrnak a házát, és szent fákat meg bálványszobrokat tiszteltek. Emiatt a vétkük miatt szállt az Úr haragja Júdára és Jeruzsálemre.19 Küldött hozzájuk prófétákat, hogy térítsék meg őket az Úrhoz. Azok figyelmeztették is őket, de nem figyeltek rájuk.20 Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját, Jójádá főpap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Így szól az Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsolatait? Nem válik az a javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, ő is elhagyott benneteket.21 Erre azok összeesküdtek ellene, és a király parancsára ott, az Úr háza udvarában megkövezték.22 Nem gondolt Jóás király arra a szeretetre, amelyet annak az apja, Jójádá tanúsított iránta, hanem legyilkoltatta a fiát. Amikor Zekarjá haldoklott, azt mondta: Lássa meg ezt az Úr, és torolja meg!23 Egy év múlva fölvonult ellene Arám hadereje. Betörtek Júdába és Jeruzsálembe, és megölték a hadinép valamennyi vezérét, akik a nép élén álltak, az összes zsákmányt pedig elküldték Damaszkusz királyának.24 Bár kevés emberrel tört be az arám sereg, mégis igen nagy haderőt adott kezükbe az Úr, mivel ezek elhagyták őseik Istenét, az Urat. Így hajtották végre Jóáson az ítéletet.25 Amikor eltávoztak tőle, súlyos betegségben hagyták hátra, udvari emberei pedig összeesküvést szőttek ellene Jójádá főpap fiának a vére miatt. Ágyában gyilkolták meg, és meghalt. Dávid városában temették el, de nem a királyok temetőjében.26 Ezek esküdtek össze ellene: Zábád, Simatnak, egy ammóni asszonynak a fia és Józábád, Simrítnek, egy móábi asszonynak a fia.27 Fiai, az ellene szóló sok prófétai fenyegetés és az Isten házának a helyreállítása meg van írva a királyokról szóló könyv magyarázatában. Utána a fia, Amacjá lett a király. 2 Kings1 Jóás hétéves korában lett király.2 Jéhú hetedik évében kezdett uralkodni Jóás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Cibjá volt, Beérsebából származott.3 Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek lát az Úr, mivel erre tanította Jójádá főpap.4 Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép továbbra is áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon.5 Jóás ezt mondta a papoknak: A szent adományokból eredő összes pénzt, amit az Úr házába visznek, a forgalomban levő pénzt, azt a pénzt, amelyet fejenként rónak ki becslés szerint, továbbá mindazt a pénzt, amit az emberek szívük szerint visznek az Úr házába,6 vegyék magukhoz a papok, mindegyik a maga ismerősétől, azután javíttassák ki a templom rongálódásait, ahol csak ilyen rongálódás található.7 De Jóás király huszonharmadik évéig sem javíttatták ki a papok a templom rongálódásait.8 Ezért Jóás király hívatta Jójádá főpapot meg a többi papot, és megkérdezte tőlük: Miért nem javíttatjátok ki a templom rongálódásait? Ezután nem tehetitek el ismerőseitek pénzét, hanem oda kell adnotok a templom rongálódásainak javítására.9 A papok beleegyeztek, hogy nem teszik el a nép pénzét, de a templom rongálódásait mégsem javíttatták ki.10 Akkor Jójádá főpap vett egy ládát, a fedelére lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ahol be szoktak menni az Úr házába. Abba tették az ajtót őrző papok mindazt a pénzt, amit az Úr házába vittek.11 Mikor aztán látták, hogy sok pénz van a ládában, odament a király kancellárja a főpappal együtt, csomókba kötötték, és összeszámolták az Úr házában talált pénzt.12 A lemért pénzt átadták a munkavezetőknek, akik az Úr házához voltak kirendelve. Azok pedig kiadták az ácsoknak és az építőmestereknek, akik az Úr házán dolgoztak,13 meg a kőműveseknek és a kőfaragóknak, hogy vásároljanak faanyagot és faragott köveket az Úr háza rongálódásainak a kijavításához, és ami csak szükséges volt a templom javításához.14 De abból a pénzből, amit az Úr házába vittek, nem készíttettek az Úr háza számára sem ezüsttálakat, sem késeket, sem hintőedényeket, sem trombitákat, sem egyéb arany- vagy ezüsttárgyakat,15 hanem a munkavezetőknek adták oda, hogy javítsák ki abból az Úr házát.16 Nem kellett elszámoltatni azokat, akikre rábízták a pénzt, hogy átadják a munkavezetőknek, mert azt hűen kezelték.17 Csupán a jóvátételi áldozatra és a vétekáldozatra adott pénzt nem vitték be az Úr házába, ez a papoké volt.18 Akkoriban vonult fel Hazáél, Arám királya; megtámadta Gátot és elfoglalta. Majd elhatározta Hazáél, hogy Jeruzsálem ellen vonul.19 Ezért Jóás, Júda királya fogta mindazokat a szent tárgyakat, amelyeket elődei, Jósáfát, Jórám és Ahazjá, Júda királyai adományoztak a templom javára, és a maga szent adományaival meg az Úr házának és a királyi palotának a kincstárában található összes arannyal együtt elküldte Hazáélnak, Arám királyának, mire az elvonult Jeruzsálem alól.20 Jóás egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, meg van írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben.21 Udvari emberei fölkeltek, összeesküvést szőttek ellene, és megölték Jóást Bét-Millónál, amikor Szillába ment.22 Józákár, Simat fia és Józábád, Sómér fia voltak azok az udvari emberei, akik megölték, és ő meghalt. Ősei mellé temették Dávid városában. Utána a fia, Amacjá lett a király. | |








