Salamon elkötelezi a templomot
| Secondary Keywords | egyesült királyok királyság régi Salamon Sámuel Szentel templom végrendelet |
|---|---|
| Szentírás | 1 Kings1 Akkor összegyűjtötte Salamon Izráel véneit és minden törzsfőjét, Izráel fiainak családfőit magához Jeruzsálembe, hogy elvigyék az Úr szövetségládáját Dávid városából, azaz Sionból. 2 Összegyülekeztek tehát Salamon királyhoz mindezek az izráeli férfiak étáním havában, azaz a hetedik hónapban, az ünnepen. 3 Amikor Izráel vénei mind megérkeztek, a papok fölemelték a ládát, 4 és fölvitték az Úr ládáját meg a kijelentés sátrát és a szentély egész fölszerelését, amely a sátorban volt. A papok és a léviták vitték azokat. 5 Salamon király és Izráel egész közössége, amely megjelent nála, ott állt vele együtt a láda előtt. Olyan sok juhot és marhát áldoztak, hogy sem megszámlálni, de még csak megbecsülni sem lehetett azokat. 6 Azután bevitték a papok az Úr szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. 7 A kerúbok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a láda helye fölé, és betakarták a kerúbok fölülről a ládát és annak rúdjait. 8 A rudak olyan hosszúak voltak, hogy a rudak végei láthatók voltak a szentek szentje előtt levő szentélyből, de kívülről nem látszottak. Ott vannak még ma is. 9 Nem volt a ládában más, csak a két kőtábla, amelyeket Mózes tett bele a Hóreben, amikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból. 10 Amikor a papok kijöttek a szentélyből, felhő töltötte be az Úr házát, 11 úgyhogy a papok a felhő miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. 12 Akkor ezt mondta Salamon: Az Úr mondta, hogy homályban kíván lakni. 13 Örömmel építettem neked lakóházat, maradandót, örök lakóhelyül. 14 Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét, miközben Izráel egész gyülekezete állt. 15 Ezt mondta: Áldott az Úr, Izráel Istene, aki ígéretet tett apámnak, Dávidnak, és azt hatalmával be is teljesítette. Ezt mondta: 16 Attól a naptól fogva, hogy kihoztam népemet, Izráelt Egyiptomból, nem választottam ki egyetlen várost sem Izráel törzseiből, hogy házat építsenek ott az én nevemnek. Dávidot azonban kiválasztottam, hogy népemnek, Izráelnek a vezetője legyen. 17 De amikor apám, Dávid házat akart építeni Izráel Istene, az Úr nevének tiszteletére, 18 akkor ezt mondta apámnak, Dávidnak az Úr: Azzal, hogy házat akartál építeni a nevem tiszteletére, jót akartál. 19 De te nem építheted föl azt a házat, hanem a fiad, aki a te véredből származik, ő építi majd föl azt a házat nevem tiszteletére. 20 Az Úr beteljesítette ígéretét, amelyet tett, mert amikor apámnak, Dávidnak a helyébe léptem, és Izráel trónjára ültem, ahogyan megígérte az Úr, fölépítettem ezt a házat Izráel Istene, az Úr nevének tiszteletére. 21 És helyet készítettem ott a ládának; abban van az Úr szövetsége, amelyet őseinkkel kötött, amikor kihozta őket Egyiptomból. 22 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, szemben Izráel egész gyülekezetével, kezeit az ég felé tárta, 23 és ezt mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívvel előtted járnak. 24 Megtartottad, amit ígértél a te szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak. Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon. 25 Most azért, Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, apámnak ígértél, amikor ezt mondtad: Nem vesznek ki színem elől utódaid, akik Izráel trónján ülnek, de csak akkor, ha fiaid ügyelnek útjukra, és előttem járnak, ahogyan előttem jártál te is. 26 Most azért, Izráel Istene, váljék valóra ígéreted, amelyet a te szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak tettél! 27 De vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem! 28 Mégis tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot, amikor ma a te szolgád a te színed előtt imádkozik. 29 Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: Ott lesz az én nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor a te szolgád ezen a helyen imádkozik! 30 Hallgasd meg a te szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor ezen a helyen imádkoznak! Hallgasd meg lakóhelyeden, a mennyben, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik! 31 Ha majd valaki vétkezik felebarátja ellen, és arra kényszerül, hogy esküt tegyen, ő pedig idejön, és esküt tesz oltárod előtt ebben a házban, 32 te halld meg a mennyből, és tégy igazságot a te szolgáid ügyében: bizonyítsd rá a bűnösre bűnösségét, és olvasd fejére a tettét; az igaznak pedig bizonyítsd be igazságát, és bánj vele igazsága szerint! 33 Ha majd néped, Izráel vereséget szenved ellenségétől, mert vétkezett ellened, de azután megtér hozzád, vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik és könyörög ebben a házban, 34 te hallgasd meg a mennyből, bocsásd meg népednek, Izráelnek a vétkét, és hozd vissza arra a földre, amelyet őseinek adtál! 35 Ha majd bezárul az ég, és nem lesz eső, mert vétkeztek ellened, de azután imádkoznak ezen a helyen, vallást tesznek nevedről, és megtérnek vétkükből, mert megaláztad őket, 36 te hallgasd meg őket a mennyből, és bocsásd meg szolgáidnak és népednek, Izráelnek a vétkét, sőt tanítsd őket a jó útra, amelyen járniuk kell, és adj esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül! 37 Ha majd éhínség támad az országban, ha dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár pusztít, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség támad, 38 akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás, és kitárja a kezét e ház felé, 39 te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét, 40 hogy féljenek téged egész életükben, amíg csak azon a földön élnek, amelyet őseinknek adtál. 41 Még az idegent is, aki nem a te népedből, Izráelből való, de eljön messze földről a te nevedért, 42 mert hallani fognak nagy nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról, ha eljön és imádkozik ebben a házban, 43 te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy rólad nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. 44 Ha majd néped hadba vonul ellensége ellen, olyan úton, amelyen te küldöd, és imádkozik az Úrhoz, e város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem, 45 te hallgasd meg a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket! 46 Ha majd vétkeznek ellened – mert nincs ember, aki ne vétkeznék –, és megharagszol rájuk, kiszolgáltatod őket ellenségeiknek, azok pedig fogságba hurcolják őket az ellenség földjére, akár messzire, akár közelre, 47 de aztán szívből megtérnek azon a földön, ahova fogságba vitték őket, ha megtérnek és így könyörögnek hozzád azoknak a földjén, akik fogságba vitték őket: Vétkeztünk, bűnt követtünk el, gonoszul cselekedtünk! – 48 ha tehát teljes szívükből és teljes lelkükből megtérnek hozzád ellenségeik földjén, akik fogságba vitték őket, és imádkoznak hozzád országuk felé fordulva, amelyet őseiknek adtál, a város felé, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem, 49 te hallgasd meg imádságukat és könyörgésüket lakóhelyedről, a mennyből, és pártold ügyüket! 50 Bocsásd meg népednek, amit ellened vétettek, és minden hűtlenségüket, amiben hűtlenek voltak hozzád, és támassz irgalmat irántuk azokban, akik fogságba viszik őket, hogy irgalmazzanak nekik. 51 Hiszen a te néped és a te örökséged ők, akiket kihoztál Egyiptomból, a vaskohóból. 52 Nézz nyitott szemmel a te szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgésére; hallgasd meg őket, valahányszor hozzád kiáltanak! 53 Mert te választottad ki őket saját örökségedül a földön élő valamennyi nép közül, ahogyan megmondtad a te szolgád, Mózes által, amikor kihoztad őseinket Egyiptomból, Uram, ó, Uram! 54 Amikor Salamon befejezte ezt az egész imádságot és könyörgést, amellyel az Úrhoz imádkozott, fölkelt az Úr oltára elől, ahol eddig térdelt, és kitárta kezeit az ég felé. 55 Fölállt tehát, és fennhangon így áldotta meg Izráel egész gyülekezetét: 56 Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket Mózes, az ő szolgája által megígért. 57 Legyen velünk Istenünk, az Úr, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! 58 Fordítsa oda magához szívünket, hogy mindenben az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, amelyeket őseinknek adott. 59 Ezek a szavak pedig, amelyekkel az Úr színe előtt könyörögtem, legyenek éjjel-nappal Istenünk, az Úr előtt, hogy pártolja az ő szolgájának és népének, Izráelnek az ügyét, amiben csak napról napra szükséges. 60 Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs más. 61 Legyen a szívetek teljesen az Úré, a mi Istenünké, járjatok rendelkezései szerint, és tartsátok meg parancsolatait úgy, mint ma! 62 Azután a király és vele együtt egész Izráel áldozatot mutatott be az Úrnak. 63 Salamon békeáldozatot mutatott be: huszonkétezer marhát és százhúszezer juhot áldozott fel az Úrnak. Így avatta fel az Úr házát a király Izráel fiaival együtt. 64 Ugyanazon a napon szentelte föl a király az udvar középső részét az Úr háza előtt, mert ott készítette el az égőáldozatot, az ételáldozatot és a békeáldozat kövérjét. Az Úr színe előtt álló rézoltár ugyanis kicsi volt ahhoz, hogy ráférjen az égőáldozat, az ételáldozat és a békeáldozat kövérje. 65 Így ünnepelt akkor Salamon egész Izráellel együtt. Sokan gyűltek össze a Hamátba vezető úttól egészen Egyiptom patakjáig Istenünknek, az Úrnak a színe elé hét napra meg hét napra, azaz tizennégy napra. 66 A nyolcadik napon elbocsátotta a népet. Azok áldották a királyt, és örvendezve, vidám szívvel tértek haza, amiért oly sok jót tett az Úr az ő szolgájával, Dáviddal és népével, Izráellel. 2 Chronicles 51 Thus all the work that Solomon did for the house of the LORD was finished. And Solomon brought in the things that David his father had dedicated, and stored the silver, the gold, and all the vessels in the treasuries of the house of God. 2 Then Solomon assembled the elders of Israel and all the heads of the tribes, the leaders of the fathers' houses of the people of Israel, in Jerusalem, to bring up the ark of the covenant of the LORD out of the city of David, which is Zion. 3 And all the men of Israel assembled before the king at the feast that is in the seventh month. 4 And all the elders of Israel came, and the Levites took up the ark. 5 And they brought up the ark, the tent of meeting, and all the holy vessels that were in the tent; the Levitical priests brought them up. 6 And King Solomon and all the congregation of Israel, who had assembled before him, were before the ark, sacrificing so many sheep and oxen that they could not be counted or numbered. 7 Then the priests brought the ark of the covenant of the LORD to its place, in the inner sanctuary of the house, in the Most Holy Place, underneath the wings of the cherubim. 8 The cherubim spread out their wings over the place of the ark, so that the cherubim made a covering above the ark and its poles. 9 And the poles were so long that the ends of the poles were seen from the Holy Place before the inner sanctuary, but they could not be seen from outside. And they are there to this day. 10 There was nothing in the ark except the two tablets that Moses put there at Horeb, where the LORD made a covenant with the people of Israel, when they came out of Egypt. 11 And when the priests came out of the Holy Place (for all the priests who were present had consecrated themselves, without regard to their divisions, 12 and all the Levitical singers, Asaph, Heman, and Jeduthun, their sons and kinsmen, arrayed in fine linen, with cymbals, harps, and lyres, stood east of the altar with 120 priests who were trumpeters; 13 and it was the duty of the trumpeters and singers to make themselves heard in unison in praise and thanksgiving to the LORD), and when the song was raised, with trumpets and cymbals and other musical instruments, in praise to the LORD, “For he is good, for his steadfast love endures forever,” the house, the house of the LORD, was filled with a cloud, 14 so that the priests could not stand to minister because of the cloud, for the glory of the LORD filled the house of God. |
