11 Jaj azoknak, akik már reggel is ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket.12 Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg.13 Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a köznép pedig szomjan eleped.14 Ezért tátja ki torkát a sír, mérhetetlen nagyra fölnyitja a száját. Odakerül az előkelő és a köznép, a zajongók és a vigadozók.15 Meg kell hajolnia az embernek, megalázkodnia a halandónak, a kevély tekintetű embereknek meg kell alázkodniuk.16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten megmutatja szentségét, mikor igazságot tesz.17 Bárányok legelnek ott, mint a legelőkön, a gazdagok romjain kecskék keresgélnek.18 Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket szíjakkal, mint valami kocsit,19 akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!20 Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű!21 Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak.22 Jaj azoknak, akik a borivásban hősök, és vitézek az italok keverésében,23 akik vesztegetésért igaznak mondják ki a bűnöst, de az igazaknak elvitatják az igazát.
Matthew
15 Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltozták: Hozsánna Dávid Fiának! – haragra lobbantak,16 és így szóltak hozzá: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így válaszolt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: „Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet”?17 Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.