10 Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai:
1 Peter
5 Ugyanúgy, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.6 Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.7 Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.8 Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el:9 álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.
Ephesians
1 Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.2 „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik,
Jeremiah
11 Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.12 Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.13 Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.14 Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr –, és jóra fordítom sorsotokat: összegyűjtelek titeket minden nép közül; mindenhonnan, ahová csak szétszórtalak – így szól az Úr –, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek titeket.
Proverbs
6 Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.