Kálvária
| Kulcsszavak | visszafogott |
|---|---|
| Secondary Keywords | húsvét Kálvária kereszt keresztre feszítés szenvedély tanúk |
| Szentírás | János 12:32 János 19:17-37 Lukács 23:33-47 Márk 15:22-37 Matthew 27:33-46 |
John32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. John17 ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek.18 Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust.19 Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.20 A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust.21 A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok.22 Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam.23 A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve.24 Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák.25 Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária.26 Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad!27 Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.28 Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom.29 Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához.30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját.33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el,34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.”37 Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.” Luke33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.34 Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin.35 A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!36 Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki,37 és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!38 Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.39 A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!40 De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!41 Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.42 Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!43 Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.44 Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön.45 A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.46 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.47 Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt. Mark22 Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely,23 és mirhás bort adtak neki, de ő nem fogadta el.24 Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon.25 Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.26 Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA.27 Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.28 És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.”29 Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt,30 mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!31 Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták maguk között az írástudókkal együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.32 A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.33 Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.34 Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?35 Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja.36 Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt?37 Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. Matthew33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek,34 epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem akart inni belőle.35 Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin;36 azután leültek ott, és őrizték.37 Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.38 Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.39 Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták,40 és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!41 Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt:42 Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!43 Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.44 A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.45 Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön.46 Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? | |








